Tizennyolcadik
fejezet
Law
Fordította: Aemitt
Andy szülővárosa gyönyörű. Az államhatár
közelében fekszik, és mindenből van egy kicsit, így könnyen szerepelhetne egy
turisztikai reklámban. Kilátás nyílik a hegyekre. Vannak juhar fák. Van egy tó.
Egyszerűen idilli.
Maga a város aprócska. Egyike
azoknak a helyeknek, ahol a tanáraid az apádat, az anyádat vagy mindkettőt
tanították, amikor még középiskolába jártak, és mindenki ismer mindenkit.
Valószínűleg jó hely a gyerekneveléshez. Elképzelem, hogy a gyerekek errefelé
szabadon játszhatnak a környékbeli gyerekekkel, nem kell a szüleiknek
felügyelniük rájuk. Úszhatnak a tóban és szaladgálhatnak az erdőben. Vadak és
szabadok. Szinte el tudom képzelni a kis Andyt, amint éppen ezt csinálja.
Andy gyerekkori otthona egy
csendes utcában van, hatalmas fákkal körülvéve. A házuk maga egy kétszintes,
szürke gyarmati stílusú ház. Andy mosolyogva nézi, mielőtt kimászik a kocsiból.
– Otthon, édes otthon – mondja,
és ezt komolyan is gondolja. A szüleim manhattani lakása soha nem kelt bennem
nosztalgikus érzést vagy melegséget, amikor meglátogatom. Még mindig megvan a
szobám, de csak névleg. Anya tavaly átrendezte, így most inkább vendégszoba.
Nem mintha ez igazán számítana, két napnál hosszabb időre már aligha látogatok
el hozzájuk.
– Szóval itt nőttél fel. –
Kiszállok a kocsiból, és kinyitom a csomagtartót, hogy felkapjam a táskáinkat.
Andy elkapja tőlem az egyiket,
és elvigyorodik. – Ja. Itt történt a varázslat.
Ekkor nyílik a bejárati ajtó,
és egy nő lép ki rajta. – Szia, kicsim – mondja vidáman, miközben lejön a
veranda lépcsőjén, és megölelgeti Andyt. A nő majdnem ugyanolyan magas, mint
Andy, de ahol ő izmos, ott a nő karcsú és kecses. Andy anyjának ugyanolyan
sötétbarna haja van, mint a fiának, de a szeme szürke helyett kék, és a vonásai
lágyabbak, mint Andyé.
Amikor Andy apja kijön
üdvözölni minket, egyértelmű, hogy Andy az anyjára ütött, hiszen Andy
egyáltalán nem hasonlít az óriás apjára. A férfi két fejjel magasabb nálam, és
én egyáltalán nem vagyok alacsony. És Andy apja szőke. Olyan, mint egy viking
vagy egy északi Isten.
Andy megöleli az apját, majd
óriási mosollyal az arcán rám néz. – Anya, apa, ez itt Law. Law, ők a szüleim,
Jane és Mark.
Kinyújtom a kezem, de Andy
anyukája egy ölelésbe húz. – Annyira örülünk, hogy végre megismerhetünk!
– Jó, hogy a névhez arc is
társul – mondja Andy apja. – Mostanában csak azt halljuk, amikor Andyvel
beszélgetünk, hogy Law így meg Law úgy.
Na, ez érdekes. Andy felé
fordulok. – Rólam beszéltek? – Andy arca élénkpirosra vált, ahogy a szüleire
néz. – Talán egyszer vagy kétszer említettelek. Anya és apa azonban beteges
hazudozók. Családi átok.
– Ezt nehezményezem – mondja
Andy apja. – Teljesen őszinte vagyok, leszámítva egy-egy aprócska hazugságot. –
Csettint az ujjaival. – Mint amikor azt mondtuk neked, hogy nem árulnak
csereakkumulátort ahhoz az istenverte billentyűzethez, amit annyira szerettél.
– A férfi rám néz, és a szája sarkából beszél. – Isten szereti őt, de Andy nem
rendelkezik zenei adottságokkal.
– A tévé csak akkor
működik, ha esik az eső – mondja Jane.
– Ha lenyeled a rágódat,
akkor a kakid kiugrik a vécéből.
Andy erre felnyög, és eltakarja
az arcát, de ez nem állítja meg a szüleit.
– A biztonsági kamerák
valójában Mikulás-kamerák, és ő mindig figyel – teszi hozzá Mark az egyre
növekvő hazugság halomhoz. Elvigyorodik, amikor elkapja a tekintetemet. – Andy
ezt kilencéves koráig elhitte.
– Ha zöldbabot eszel,
megnőnek az izmaid. – Andy anyja folytatja a felsorolást, ujjain kipipálva a
dolgokat.
– Valaki betört a
házunkba, de csak a... mi is volt az a DVD?
– Némó nyomában – teszi hozzá Andy anyukája.
– Elég! – kiált fel Andy.
– Nem tehetnénk csak egyszer úgy, mintha normális család lennénk? Csak erre az
egy hétvégére?
Jane és Mark egyszerre néznek
egymásra és vonják meg a vállukat. – Persze, drágám. Mindenképpen mindent
beleadunk – mondják egybehangzóan.
Andy erre felsóhajt, és
megrázza a fejét. – A többiek már itt vannak? – kérdezi, témát váltva.
– Ian elvitte az ikreket a
boltba az új teraszasztalért, mivel valaki – Jane a férjére néz és mutogat – jó
ötletnek tartotta a barkácsmunkát, és a régit pingpongasztallá akarta
alakítani. A lányok ma később jönnek.
– Mentségemre szóljon,
hogy a Pinterest olyan egyszerűnek mutatta.
Andy anyja megveregette a férje
arcát. – Mindig így van, drágám, mindig így van.
Felkapjuk a táskáinkat, és
elindulunk befelé. – Ti kapjátok meg a padlásszobát – mondja Jane, miközben
Andy felnyög, de az anyját a legkevésbé sem hatja meg a fia arckifejezésén
tükröződő nyomorúság.
– Hogy lehet, hogy mindig
engem raknak a padlásra? Nyáron elviselhetetlenül meleg van ott – panaszkodik
Andy.
– Nem az én hibám, hogy
nem foglalsz előre szobát – mondja Jane vállat vonva.
Andy félúton megáll. – Tessék?
Jane oldalra billenti a fejét.
– Mindenki más felhív a nagy ünnepek előtt, és megmondja, melyik szobát
szeretné.
Andy felhúzott szemöldökkel
bámul rá. – De... miért nem mondta nekem senki, hogy ez egy olyan dolog, amit
általában csinálunk? – kérdezi végül.
– Nem hiszem, hogy
bárkinek is konkrétan elmondtuk volna. A többiek csak sokkal hamarabb rájöttek,
hogy a jobb szobákat lehet lefoglalni – mondja Jane egy vállrándítással.
– Szóval ilyen érzés az
árulás – motyogja Andy, miközben követjük az anyját a két lépcsőfokon felfelé,
amíg el nem érünk a padlásra vezető kis ajtóhoz.
– Itt is vagyunk – mondja
vidáman. – Az ajtó mögött van egy fürdőszoba, Law. Megkell osztoznotok rajta az
ikrekkel.
Andy felnyög. – És a csapások
csak jönnek és jönnek.
– Kényszerítettem őket,
hogy kitakarítsák, így megnyugodhatsz. Ma reggel még jól nézett ki – nyugtatja
Jane Andyt, de Andy nem akarja elhinni, hogy a fürdőszoba tisztességes
állapotban lehet. – Az ágyra már felraktam az ágyneműt és a párnákat, szóval
csak dobd le a cuccaidat, és gyere le, hogy munkához láthass.
– Szóval ezért voltál
olyan izgatott, hogy mindannyian itthon vagyunk. Hiányzott az ingyen munka.
Jane felnevetett. – Ez az.
Harminchat órányi, egyre jobban kínzó fájásokat viseltem el veled, csak hogy
legyen valaki, aki meghámozza a krumplit. Megfejtetted a gonosz mesteri
tervemet. És én még azt hittem, hogy Mrs.Patterson megőrült, amikor hetedikben
azt próbálta nekem beadni, hogy zseni vagy. Nyilván időbe telt, mire rájöttem,
de most már tényleg látom.
Nem tudom megállni, hogy ne
nevessek, különösen azután, hogy Andy eltúlzott homlokráncolást vet Jane-re.
Kedvelem Andy szüleit. Úgy tűnik, nem veszik túl komolyan az életet, ami
ellentétben áll a saját szüleimmel. Már alig várom, hogy megismerjem Carterék
többi tagját.
________
Andy családja hangos. Ez nem igazán meglepő,
hiszen a) sokan vannak, még ha nem is számoljuk a nagynéniket, nagybácsikat és
nagyszülőket, akik valamikor holnap érkeznek, és b) Andy már mesélt nekem
erről, és előre figyelmeztetett az idefelé vezető úton. Mégis, a saját családi
összejöveteleimhez képest, amelyek többnyire egy csendes vacsorával járnak egy
elegáns étteremben, a Carter család meglep.
A háttérben maradtam. Jó
benyomást akarok kelteni, ezért pokolian kínos lenne, ha valakit rossz néven
szólítanék, vagy viccelődnék valamivel, amiről kiderül, hogy kényes téma a
Carter-klán körében. Úgy érzem, mintha ismerném ezeket az embereket, mert Andy
sokat beszélt a családjáról. Mégis, szokatlanul aggódom, és egy kicsit ideges
vagyok.
Csak a biztonság kedvéért – kérdezem
ki magam gyorsan, miközben a családi fényképekből álló fal előtt állok.
Andy idősebbik testvére, Ian az
apjukra hasonlít. Ugyanolyan szőke Thor kinézete van, nagy testalkatával és
hosszú hajával.
A két nővére, Cecilia és Emily
is szőke, de ahol a bátyjuk és az apjuk ormótlan óriások, ott a nők magasak és
karcsúak.
Ryan és Landon, vagy az ikrek,
ahogy mindenki emlegeti őket, valamivel alacsonyabbak Iannél és az apjuknál, de
még mindig magasabbak Andynél. Ugyanolyan a hajszínük, mint Andynek, de a
családban senki másnak nincsenek olyan őrült fürtjei, mint amilyeneket Andy
visel a fején.
Ott van még Cecilia férje,
Matt, aki bevallottan munkamániás, és a lányuk, Lily, egy félénk tízéves, aki
többnyire nem vesz rólam tudomást, és ugyanazt a tudomány iránti szeretetet
örökölte, mint a nagybátyja. Lily esetében úgy tűnik, hogy a csillagászat
érdekli a legjobban.
A falon megdöbbentően sok kép
található, amelyek a Carter család történetét dokumentálják. Érdekes látni,
ahogy az életük lejátszódik előttem, de leginkább az Andyről készült képeken
akad meg a szemem. Azokkal a fotókkal kezdem, amelyeken még pufók baba volt,
nagy, komoly, szürke szemekkel, aztán áttérek a kisgyermek Andy fotóira, a már
megszelídíthetetlen, göndör hajkoronájával. Továbblépek a tinédzser Andyre, aki
egy trófeát tart a magasba egy tudományos kiállításnak tűnő eseményen, majd
Andyre az érettségin. Ezt a képet bámulom a legtovább. Andy mellett ott van
Asola. A srác ugyanúgy néz ki, mint most, leszámítva a széles mosolyt, amit még
sosem láttam az arcán, hiszen általában rám mered, amikor egy szobában vagyunk.
Ami azonban megállít, az az, hogy Andy nem néz a kamerába. Ehelyett a tekintete
Asolára szegeződik, és Andy tekintete... részben imádat, részben vágyakozás.
Ez olyan, mintha gyomron vágtak
volna.
Csak most veszem észre, hogy
valahol mélyen legbelül elkezdtem egy ostoba reményt táplálni, hogy talán, csak
talán, lehet valami több Andy és köztem.
Ezt csak egy komplett idióta
gondolhatja, tekintve, hogy megígértem Andynek, hogy segítek neki meghódítani
Asolát. Az egyetlen mentségem az, hogy rohadt könnyű volt elfelejteni, hogy
Asola egyáltalán létezik. Nem igazán volt jelen a nyáron, így kényelmesen
kiszorítottam őt a fejemből, miközben én magam fokozatosan belezúgtam Andybe.
Úgy érzem, mintha a szívem a
torkomba ugrana, ahogy a gondolat regisztrálódik és leülepszik.
Belezúgtam Andybe.
Ezt csináltam?
Nemet akarok mondani. Nevetni
akarok a gondolat nevetségességén, de aztán képek ugranak be a fejembe. Andy
vadul gesztikulál, miközben a sötét energia létezésének valószínűségéről
beszél. Andy próbál vitatkozni önmagával arról, hogy ki kapja idén a
Nobel-díjat. Andy, amint egyszer sem áll meg és egy 5 km-es futást teljesít, és
a teljesítményt követő dilis győzelmi tánc. Andy ordít a tévével, amikor
véletlenül belebotlott a Jeopardy egyik játékába, amelyben a nemzeti tengeri
védett területekről voltak kérdések.
Andy hátraveti a fejét, amikor
a számba szívom. Andy remegő lélegzetet vesz, amikor beledugom az ujjaimat.
Andy felívelő háta, amikor sikoltva elélvez körém szorulva.
Pislogás nélkül bámulom a
kereteket.
A francba!
Szerelmes vagyok Andy Carterbe.
Olyan mélyen elmerengek, hogy
szinte sikítok, mint egy kislány, amikor egy kéz landol a vállamon, és meglátom
Andy apját mellettem állni.
– Ka-karamell – mondom. – Mr.
Carter.
– Bocsánat – mondja
vigyorogva, de nem tűnik annyira bocsánatkérőnek. – És kérlek, szólítson
Marknak. – A nadrágzsebébe dugja a kezét. – Látom, elvesztél a Szégyenfalban.
Biztos tanácstalanul nézek,
mert Andy apja kuncog, és hagyja, hogy a tekintete végigvándoroljon a
kereteken. – Cecilia így hívta, amikor még túldramatizáló tizenhárom éves volt.
– Oldalra billenti a fejét. – Az igazsághoz tartozik, hogy volt itt egy kép
arról, amikor platina szőkére akarta festeni a haját, és végül véletlenül őszre
festette. – A férfi elmosolyodik, mintha ez egy kedves emlék lenne. – Szép
idők.
– Gondolom, hatékony
büntetésnek bizonyult.
– Ó, igen, tudomásom
szerint más őrült hajkísérletek nem történtek.
Egy kis ideig mindketten
hallgatunk. A szemem sarkából folyton Andy apjára pillantok. Próbálom
megtalálni a hasonlóságot Andyvel. Mindent tudni akarok Andyről. Hogy hogyan
kezdett el érdeklődni a fizika iránt. Honnan van humorérzéke. Milyen volt,
amikor óvodás volt.
Minden apró részletet ki akarok
deríteni Andyről, mert van egy függőségem, amit táplálni kell, és ez az ember
tartja a kulcsot az információk páncélterméhez, úgyhogy nem tudom, hol kezdjem.
– Andy mindig is egy
kicsit fura figura volt – mondja Mark. Mintha megérezte volna a
kíváncsiságomat. – A többi gyerekem nagyon hasonlít rám. Sportosak, lármásak,
hangosak, társaságkedvelők. Andy sosem volt ilyen. Még másképp is néz ki azzal
az őrült hajával és a sápadt bőrével. Mindannyian együtt voltunk egy családi
kiránduláson, és az emberek először a többi gyerekemre, majd Andyre néztek, és
aztán rám vetették azokat az együttérző pillantásokat, mintha azt mondanák: Ó, az a szerencsétlen barom valószínűleg a
szomszéd gyerekét neveli. – Mark kuncogva rázza a fejét az emlékre. – Andy
pont úgy néz ki, mint a nagyapja, Jane apja. A fickó farmer volt, és igazi
könyvmoly. Mindig volt egy könyv a kezében, vagy a farmerja hátsó zsebébe
dugva. Itt-ott olvasgatott pár bekezdést, amikor csak volt egy szabad perce.
Azt hiszem, Andy is rá ütött.
– A genetika furcsa – állapítom
meg.
Mark mosolyog. – Pontosan. – Visszanéz
a falra. – Régebben aggódtam Andy miatt – vallja be. – Nos, minden gyerekemért
aggódom, ez az apasággal jár, de Andy... neki nem volt olyan könnyű dolga, mint
a többi gyerekemnek. Gyanítom, senkinek sem mondta el, milyen rosszul ment neki
az iskola, de egy időre úgy tűnt, mintha minden szikrája elveszett volna.
Kicsit jobb lett Andy számára, amikor Asoláék a szomszédba költöztek, és Falcon
a szárnyai alá vette Andyt.
Nem tudom, hogy Mark mire akar
kilyukadni ezzel, de kényelmetlen érzés támad a gyomromban. Mi van, ha
észrevette az érzéseimet, és most azért próbál figyelmeztetni, mert a fiát
Falconnal akarja látni?
És hivatalosan is megőrültem. Remek.
– De ezen a nyáron? – folytatja
Mark, boldogan nem tudva belső zavaromról. – Andy... mintha kezdett volna
kibújni a burokból. Ez a csodálatos, nagyszerű ember rejtőzik Andyben, de
mintha félt volna, hogy ezt bárki is láthatja. Visszafogta magát, még a
családja előtt is, és azt hiszem, ezt már olyan régóta csinálja, hogy még ő
maga sem veszi észre, hogy mekkora a baj. – Mark megérinti a karomat, ami arra
késztet, hogy ránézzek. – És akkor hirtelen megemlíti ezt a fickót, akinek
segít a szabadidejében. Aztán elkezdi kihagyni a hétfő esti
telefonbeszélgetéseinket, mert elfoglalt a korrepetálással. Aztán minden egyes
beszélgetésnél egyre gyakrabban említi a Law nevet. Mindenféle új dolgot
kipróbál: edzőterem, túrázás, korrepetálás. És olyan átkozottul boldognak
tűnik.
Úgy hangzik, mintha Mark nagy
elismerést adna nekem valamiért, amiben szerintem nem volt olyan nagy szerepem,
úgyhogy nem szólok semmit, és a szememet a fotófalra szegezem.
– Azt hiszem, csak azt
próbálom mondani, hogy... mindannyian örülünk, hogy Andy megtalált téged – mondja
Mark, mielőtt megveregetné a vállamat, és a konyha felé indul, otthagy és még
zavarodottabb vagyok, mint valaha.
Andy
Fordította:
Aemitt
A péntek az
előkészületek sűrűjében telik. Mi sosem tartoztunk azok közé a családok közé,
ahol az anyukának az ünnepek előtt egy hétig robotolnia kell, hogy főzzön és
takarítson a családnak. Ehelyett, amióta az eszemet tudom, mindannyian egy
nappal korábban érkeztünk, és aznap a másnapi ünnepségekre való felkészüléssel
töltöttük a napot.
– Ez azért van, mert apa olyan feminista – mondja
anya mindig szeretetteljes mosollyal.
Mindent felaprítottam, felkockáztam és
ledaráltam, amit anya az elmúlt órákban elém tolt. Law végig mellettem volt. Őt
a hámozási feladatokra utasították, mivel anyát nem nyűgözte le, amit Law
csinált a fokhagymával, amit neki kellett volna felaprítania.
Idén Ryan és Ian a soros a tortával, míg Cecilia,
Emily, Landon és apa az udvarral foglalkozik. Hatalmas udvarunk van, ami örökös
rendetlenségben van. Egyikünket sem zavarja, de az ünnepek szellemében
általában lenyírjuk a füvet, és egy kicsit rendbe tesszük.
Hat órára már végeztünk is. Előkészítettük az
ételt a holnapi kerti partira. Az udvar nem tűnik olyan túlburjánzottnak, mint
általában, Law, a testvéreim és én pedig a hátsó verandán hűsölünk, és nézzük,
ahogy Ian és Landon civakodnak, miközben megpróbálják felakasztani a lámpafüzéreket,
amelyeket anya vett.
– Nem tudnád meghúzni? – morog Ian a
verandán lévő helyéről.
– Ó, sajnálom – mondja Landon kedvesen. – Azt
hittem, azt akarod, hogy lógjanak a lámpák. Nem gondoltam, hogy csak a földre
akarod őket tenni. – Ian megrántja a zsinórt, és Landon megtorpan néhány
lépésnyire előrébb.
– Hé! – tiltakozik, és azonnal azzal vág
vissza, hogy maga is meghúzza a zsinórt. Ian elveszti az egyensúlyát, és rálép
az egyik izzóra. Csoda, hogy ilyen sokáig kellett várni az első áldozatra.
– Te kis szarházi – mondja Ian természetesen,
miközben elengedi a zsinórt, és átlép az előtte heverő lámpák összevisszaságán.
Landon szeme jobbra-balra rebben, ahogy Ian közeledik. Figyelmeztetés nélkül
Landon elindul az udvar hátsó részén lévő fák felé. Ian átugrik a korláton, és
követi őt, amíg mindketten el nem tűnnek az erdőben, és csak egy-egy kiáltás
tudatja velünk, hogy még mindketten életben vannak.
Cecilia megrázza a fejét, miközben a férjének
dől. – Nekünk kellett volna megcsinálnunk. Kevesebb vért kell később
feltakarítani.
Ryan elnyúlik a verandán, teljesen hidegen hagyja
ikertestvére jóléte. – Nem lett volna olyan szórakoztató. Az, ahogy nézem, amint
Ian és Landon megpróbálja felakasztani a lámpákat, a hónapom fénypontja.
Law félrebillenti a fejét, és elmosolyodik. – Ez
minden évben megtörténik? – kérdezi, és a fákra mutat, ahol Ian még mindig,
feltehetően, Landon után futkos. Hacsak egyikük nem ölte már meg a másikat.
– Ó, igen – kuncog Emily. – Ez is a terv
része. Elkészíteni az ételt. Kitakarítani a kertet. Nézni, ahogy Ian és Landon
összevesznek a lámpák felakasztásán. Ha belegondolsz, ez olyan, mint egy
hagyomány.
– Furcsa egy társaság vagytok – mondja Law,
de szeretetteljes mosollyal, mintha egyáltalán nem bánná.
– Köszönöm – feleli Cecilia, és elvigyorodik.
Matt Law-ra néz. – Ne aggódj, majd megszokod a
furcsaságokat.
– Közénk fogsz tartozni – mondja Ryan a
földön fekvő helyéről. – Azt hittük, Matt sosem szabadul meg attól a bottól a
seggében, amikor Cecilia elkezdte idehozni, de nézz rá most. Már legalább egy
órája itt ülünk, és még egyszer sem hozta fel a munkát.
Emily kiegyenesedik. – Ez egy jó pont. Most, hogy
említetted, egész nap egyszer sem láttam telefonálni. Mi a baj, Mattie?
Összeomlott a tőzsde, és most bujkálsz?
– Hé! Megmondom őszintén, tudok lazítani, és
nem működik éppen jól – tiltakozik Matt.
– Mondja az a fickó, aki hisztirohamot
kapott a reptéren, amikor elveszett a csomagja.
– Az igazat megvallva – mondja Law
diplomatikusan – szívás, amikor ez történik.
– A nászútjukra tartottak, és Matt a
laptopját a bőröndjébe rejtette – mondja Emily, és mindenki nevetni kezd. – Cecilia
szerint Mattnek hatalmas összeomlása volt.
– Ha mindenképpen tudni akarod, úgy
döntöttem, hogy átértékelem a munka és a magánélet egyensúlyát – mondja Matt
nyájasan, mielőtt oldalra nézne, és azt mormolja: – Cee pedig elkobozta a
telefonomat, mert a vacsoraasztalnál használtam. Egyhetes büntetést kaptam.
Egy ütemnyi csend következik, mielőtt mindenki
újra nevetésben tör ki. Matt és Cecilia egyike azoknak a pároknak, akik mintha
két különböző bolygóról érkeztek volna. De egyszerűen összeillenek, még akkor
is, ha a hippi, zenetanár nővérem szinte mindenben Matt szöges ellentéte.
A tekintetem Law-t keresi. A tornác korlátjának
támaszkodik, lábát maga előtt kinyújtva, és a testvéreimmel nevetgél.
Zökkenőmentesen beilleszkedett a család dinamikájába, és mindenki úgy bánik
vele, mintha nem vendég lenne, hanem családtag. Law gyors észjárása és jó
humorérzéke azt jelenti, hogy nagyon is jól boldogul, ha ugratásról és
kötekedésről van szó, ami olyan szükséges készség, mint a légzés, ha erről a
társaságról van szó.
A nappaliból a verandára vezető franciaajtó
kinyílik, és anya egy csésze kávéval kisurran. Ránk néz, majd a tornácon lévő
eldobott lámpákra. – Ian és Landon? – kérdezi.
– Ian és Landon – erősítjük meg mindannyian
egybehangzóan, és újra nevetünk.
– Hol van apa? – kérdezi Emily.
– Elaludt a tévé előtt, amikor Lily
rákényszerítette, hogy nézze meg az egyik űrdokumentumfilmjét – mondja anya
szórakozottan. – Hozzam az elsősegélydobozt? – Arrafelé fordítja fejét, amerre
Ian és Landon eltűnt.
Cecilia megvonja a vállát. – Talán jól jöhet, de
szerintem hagyjuk, hogy egymást gyógyítsák. Tanulságos pillanat lesz.
Anya és Cecília összeütik az öklüket, és helyet
foglalnak.
Szép este van. Alig hét óra. A levegő fülledt és
meleg, és ez mindenkit lustává tesz. Nem bánnék egy hideg zuhanyt, de még nincs
kedvem felmenni az emeletre. Körülnézek és mosolygok. Ez egyike azoknak a
tökéletes pillanatoknak, amikor a világon abszolút minden rendben van. Olyan
emberek vesznek körül, akiket szeretek, és most az egyszer teljesen békében
érzem magam. Nem érzem úgy, hogy bárkinek is imponálnom kellene, vagy meg
kellene változtatnom magam, hogy beilleszkedjek. Egyszerűen csak lehetek
önmagam, mert ezek az emberek itt azok, akik a legjobban ismernek az egész
világon, és úgy szeretnek, ahogy vagyok. Nincs nyomás és nincsenek elvárások,
csak feltétel nélküli szeretet.
A tekintetem megakad Law-n, és egy pillanatra elakad
a lélegzetem. Amikor a hozzám legközelebb álló és legkedvesebb emberekre
gondoltam, Law-t is beleszámoltam, anélkül, hogy gondolkodnom kellett volna
rajta. Nem hiszem, hogy valaha is ilyen gyorsan és könnyen megbíztam volna más
emberben, de ugyanakkor én sem találkoztam még senki olyannal, mint Law. Law
elfordítja a fejét, és rám néz. Oldalra billenti a fejét, és azt kérdezi: – Minden
rendben?
Mosolygok és bólintok. – Tökéletes – válaszolok.
Ez az a pillanat, amikor Emily megkérdezi: – Hé,
hol van Falcon? – és úgy érzem, mintha egy lufi kipukkadt volna bennem, mert: Ó, igen, Falcon. A srác, akibe évek óta
bele vagyok zúgva... és akire napok óta nem gondoltam.
– Föld hívja Andyt.
A nővérem felé fordítom a fejem. – Micsoda?
Felvont szemöldökkel mered rám. – Kérdeztem, hol
van Falcon. Azt hittem, hogy ti ketten össze vagytok nőve, most, hogy annyi
időt kellett külön töltenetek.
– Ha-ha-ha – forgatom a szemem Emilyre.
– Nem, de most komolyan, hol van? – Ryan
kiegyenesedik, és körülnéz, mintha azt gyanítaná, hogy Falcon talán a bokrok
között rejtőzik.
Megvonom a vállamat. – Otthon, gondolom?
– Nem tudod? – Minden testvérem úgy néz rám,
mintha valami elképzelhetetlent mondtam volna. A Falconról szóló további
vitától Ian és Landon ment meg, akik kisétálnak az erdőből, és leülnek a
verandára.
– Úgy döntöttünk, hogy nincs szükségünk a
lámpákra – jelenti be Landon, és levágódik Ryan mellé.
– Nyár van. Csak késő este sötétedik be – teszi
hozzá Ian.
– A fények inkább karácsonyra valók – mondja
Landon.
– A nyári fényekről való lemondás segít
csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátásunkat – mondja Ian.
Anya a szemét forgatja. – Tényleg fel kellene
vennem valakit – mormolja, miközben feláll a székéből. – El kell készülnöm. Apa
és én elmegyünk Asoláékkal inni valamit.
Cecilia megsimogatja Matt lábát. – Nekünk is
készülődnünk kellene. Azt mondtam, hogy fél nyolckor találkozunk Chloéval és a
többiekkel, és fel kell készítenünk Lilyt.
Az emberek egyenként felállnak, és bemennek a
házba. A családom nagy része azt tervezi, hogy a barátaival találkozik, amíg a
városban van, így bárokba, grillpartikra, bulikra mennek – mindenkinek vannak
tervei. Hamarosan már csak én és Law ülünk a verandán a nap halványuló
fényében.
Law hátrahajtotta a fejét, és az ujjaival ritmust
kopogtat. Mosolygok, ahogy ránézek. Egy hajszál a bal szeme fölé hullott, és
anélkül, hogy gondolkodtam volna azon, hogy mit fogok tenni, előrehajolok, és
félretolom. De nem állok meg itt. Megbabonázva hagyom, hogy az ujjbegyeim
végigsiklanak Law arcán és orrán. Végigsimítok az arca minden domborulatán és
völgyén. Tekintetünk összeakad, miközben ujjaim folytatják felfedező útjukat.
Law ajkai kissé szétnyílnak, és én a hüvelykujjammal végigsimítok az alsó
ajkán. Nyelvének hegyét a hüvelykujjamhoz nyomja, és a lélegzetem elakad, ahogy
lassan végignyalja, amitől az egész testem bizseregni kezd.
Law tenyere a combomon nyugszik, én pedig
valósággal lebegek. A helyes cselekedet elsöprő érzése van abban, amit tenni
készülök – megcsókolni egy pasit a szüleim hátsó kertjében.
Éppen azon vagyok, hogy Law ajkához simuljak,
amikor meghallom a kapu fémes csattogását, amely összeköti a mi udvarunkat
Asoláék udvarával.
– Halló? Van itthon valaki? – Falcon
hangjára felkapom a fejem. A pillanat annyi apró darabra tört, hogy megszámolni
sem tudnám őket. Felnézek, elszakítva a tekintetemet Law-tól. Falcon
ütött-kopott papucsának láttán, ami az első dolog, amit a benőtt magnóliabokor
mögül megpillantok, a valóság a helyére kerül, és lekászálódom Law-ról.
Ez a pillanat Law és köztem túl intim és értékes
ahhoz, hogy bárkivel is megosszam, még a legjobb barátommal sem.
Falcon előbújik a bokrok közül, és megdermed,
amikor meglát minket a verandán. Pislog, és a homlokát ráncolja, miközben
lassan közelebb jön.
– Sziasztok – mondja. – Mikor értetek ide?
– Ma reggel. – Law-ra pillantok, aki
kifürkészhetetlen arckifejezéssel bámul rám. – Kilenc körül? – Law bólint. – Körülbelül,
igen.
Falcon felvonja a szemöldökét. – Ó, hát nos,
köszönöm a felvilágosítást. – Megbántottnak tűnik, amit megértek, hiszen, még
ha nem is értékeltem a korábbi kötekedést, a testvéreimnek igazuk volt. Falcon
évek óta a legjobb barátom, és a szabadidőnk nagy részét mindig is együtt
töltöttük.
– Akartam küldeni üzenetet. – A kifogás
gyenge, a bűntudatom fényesen átüt.
– És ő mit keres itt? – Falcon Law-ra mered.
– Én hívtam meg.
Falcon döbbenten néz. – Miért?
Nagyon bunkó, de úgy tűnik, Law-t nem zavarja
annyira Falcon viselkedése. Eltart egy pillanatig, amíg eszembe jut, hogy Ó, igen, ott volt ez az egész dolog a
viszálykodással.
– Ő a barátom. – Egy lépést teszek Law felé.
Ettől Falcon összeszorítja az ajkait. – Mióta?
– Már egy ideje – mondom kitérően. Nem ez a
megfelelő alkalom, hogy Law és az én barátságomról beszéljek. Most nincs kedvem
kioktatást hallgatni, és Falcon arckifejezéséből látom, hogy ő éppen ezt akarja
elérni.
– Szóval, mi a helyzet? – kérdezem egy
gyenge kísérletként, hogy más témára tereljem a beszélgetést.
Egy pillanatra attól félek, hogy úgyis kioktat,
de végül Falcon elfordul Law-tól, és minden figyelmét rám összpontosítja. – Tábortűz
van a gimnáziumi banda néhány tagjával. El kellene jönnöd.
– Ó – Law-ra pillantok. Ez egy lehetőség,
hogy időt töltsek Falconnal, szóval élnem kellene vele, de az igazság az, hogy
inkább maradnék itt Law-val. Ez az egész helyzet összezavarja a fejemet. Évek
óta szeretem Falcont, de ezen a nyáron, valahányszor olyan helyzetbe kerülök,
amikor választanom kell közte és Law között, azon kapom magam, hogy Law felé
hajlok.
Soha nem voltam impulzív vagy nem gondoltam meg
túl gyorsan. Minden döntésem hosszú és alapos gondolkodás eredménye. Minden
lehetőséget mérlegelek, és igyekszem az érzelmeket kihagyni az egyenletből.
Ugyanezt a logikát alkalmaztam Falcon esetében is. Úgy értem, igen, van
szerelem, persze, de ennél több, hogy kettőnknek együtt van értelme. Nem látok
semmi nagy akadályt az utunkban, kivéve azt a részt, hogy elmondom-Falconnak-az-érzéseimet, de utána már sima ügynek kell
lennie. Ezt akarom. Mindig is ezt akartam. Mert ez a terv.
A tekintetem Law-n landol, és a már ismerős,
belülről jövő, hullámzó érzés arra késztet, hogy a tenyeremet a hasamra
szorítsam. Valahogy úgy érzem, mintha a belső szerveim ki akarnának törni, de
nem undorító, fájdalmas módon. Inkább olyan, mintha lassan elnyerném a repülés
képességét, és a tüdőm, a májam és az összes többi dolog bennem épp most kapott
egy kis előnyt.
Bár nem tudom, mit kezdjek ezzel. Bármit is érzek
Law iránt, az nem ugyanaz a rendszeres melegség, amit Falcon vált ki belőlem.
Távolról sem. Őszintén szólva elég kellemetlen. Amit Falcon iránt érzek, az
olyan, mint egy kellemes, kényelmes takaró egy hideg estén, míg amit Law iránt
érzek, az olyan, mint egy hideg zuhany kora reggel – lehetetlen nem észrevenni,
és végül is olyan átkozottul élettel telinek érzed magad tőle. De aztán megint
csak nem tartják általában kellemesnek, ha jeges vízzel locsolnak, nem igaz?
Law arra kényszerít, hogy kilépjek a
komfortzónámból, és ez nem kellemes. Volt vér, szorongás és alváshiány. Még
mindig nem hiszem, hogy a reggel hat óra elfogadható időpont az ébredéshez, de
nem tagadhatom, hogy Law-nak köszönhetően már nem érzem úgy, mintha egy helyben
állnék.
– Akkor? – kérdezi Falcon. – Megyünk vagy
sem?
Még mindig nem tudom, mit tegyek, ezért Law-ra
pillantok, remélve, hogy jelzi, mit akar tenni. Egy hosszú pillanatig Falcon
profilját bámulja, mielőtt lenézne, majd rám néz. Furcsa arckifejezés ül ki az
arcára, de ezt gyorsan felváltja egy mosoly. Erőltetettnek és
természetellenesnek tűnik, de Law bátorítóan bólint rám, és szúrós pillantást lövell
Falcon felé. Hajrá, úgy tűnik, azt mondja. Kapd
el a labdát vagy a korongot, vagy illeszd be ide a saját sportmetaforádat.
Sok mindent a testbeszédére alapozok, és már
megállapítottuk, hogy szarul értelmezem mások gesztusait és arckifejezéseit.
Amennyire tudom, Law a szemével könyörög nekem, hogy soha ne hagyjam el.
Mindent egybevetve, ez a néma csevegés most nagyon jót tesz nekem.
Law bizonyára megérzi a tétovázásomat, mert
előrehajol. – Ez jól hangzik.
Azt hiszem, elmegyünk valahova.
És megvan a válasz arra, hogy mit akarok
csinálni, mert határozottan csalódott vagyok az estém iránya miatt.
❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlés