10.-11. Fejezet

 

Tízedik fejezet

Law

 

Fordította: Aemitt

 

Lustán ébredek, a plafonra pislogok, ahogy az agyam felfogja a tényt, hogy valahogy úgy tűnik, tegnap este a kanapén aludtam el.

Újabb pillanatba telik, mire rájövök, hogy nem vagyok egyedül. Nem tudom, hogyan, de a hátamon fekszem, a fejem a kanapé középső részén, a lábam pedig a szélén lóg. A fejem mellett ott van Andy feje. Hasonló helyzetben van, mint én, a szeme valahol a szám tájékán, az arca az arcom mellett. A teste a kanapé másik oldalán nyújtózik, a lábai pedig a karfán lógnak.

Olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy az arcunk szinte összeér. A szája közvetlenül a szemem mellett van, és érzem a bőrömön a levegő lágy fuvallatát. Még mindig mélyen alszik, és halkan lélegzik. A haja visszatért a szokásos kusza fürtjeihez és hullámaihoz. Egy tincs az arcára tapad, egy másik pedig a bal szeme fölé omlik.

Mielőtt jobb belátásra térhetnék, végigsimítok rajta az ujjammal. Puha tapintású, ahogy az ujjammal követem a haj által keltett hullámot. Megismétlem a mozdulatot. Olyan érzés, mintha hipnotizáltak volna, ahogy tovább simogatom Andy haját.

Mintha csak a végszóra, Andy szemei felpattannak. Egyáltalán nem tűnik meglepettnek, hogy gyakorlatilag az arcában talál, a kezemmel a hajában. Csak pislog, és az álmos zavartság gyorsan távozik a tekintetéből, ahogy ásít. A tekintete az ablakra vándorol, ahol az első napsugarak kezdenek bekukucskálni.

– Elaludtunk – mondja. A hangja az álomtól rekedtes, és a reggeli merevedésemet látva egy oktávot megemelkedik a hangja.

– Igen – mondom, és a saját hangom is ugyanolyan rekedtes.

Andy még egyszer ásít, de nem tesz egy lépést sem, hogy felkeljen. – Mennyi az idő?

Kinyújtom a kezem, és megtapogatom a dohányzóasztal felületét, hogy megkeressem a telefonomat. – Hét – mondom.

– Egy óra múlva dolgoznom kell – mondja Andy lustán, de még mindig nem mozdul.

Még soha életemben nem ébredtem senkivel. Az egyetlen komoly barátom a középiskolában volt, és akkoriban nem voltak ottalvós bulik. A szüleim inkább lemondtak volna minden földi javaikról, és csatlakoztak volna egy nudista kolóniához, minthogy hagyják, hogy áthívjam a barátomat egy szexszel és ölelkezéssel teli éjszakára.

A főiskolán már csak az együttlétek voltak, és sosem éreztem jól magam, ha egy idegen mellettem aludt az ágyamban, így miután mindkét fél kielégült, barátságosan elváltak útjaink.

Most, hogy Andy mellett fekszem, be kell vallanom, hogy van valami ebben az egész reggeli ébredés dologban. Elragadó egy másik embert látni kora reggel, amikor még nem alakult ki az emberek mindennapjait körülölelő tényszerűség. Olyan, mintha valami szent dologba pillanthatnék bele. Valami, amit a legtöbb ember nem láthat.

Az Andy, akit általában látok, maximálisan hatékony. Eljön a lakásomba, és elintézi a dolgokat, amit nagyra értékelek és tisztelek, mert csodálom az elkötelezettséget. A pokolba is, az elkötelezettség a középső nevem.

Ez az Andy viszont látszólag nem siet felkelni. A hozzáállás és az okos válaszok most mind rejtve vannak. Ehelyett lágyabb, éles szemei tompábbak a kora reggeli fényben. Ahogy nyújtózkodik, az egy macskára emlékeztet, amint lustálkodik a napfényben.

– Van valami érdekes terved reggelre? – kérdezi, és felém fordítja a fejét.

Most már gyakorlatilag szinte szemtől szembe vagyunk, és ettől a gondolkodás igazán nehézzé válik. Andy szürke szemei mintha ezüstből lennének. Sosem vettem észre, milyen hosszúak a szempillái, vagy hogy van egy kis szépséghibája közvetlenül a jobb szemöldöke fölött.

– Law? – kérdezi, és csak ekkor jut eszembe, hogy kérdést tett fel nekem.

– Nyolc órakor edzői értekezletem van – válaszolom. A hangom túl erősen szól a csendes szobában, ezért halkabbra veszem. – Talán fel kéne kelnünk.

Andy bólint, de ennyi erőfeszítést tesz, hogy megmozdítsa a testét, ezért feltolom magam, és kinyújtom a kezem. – Gyere, a zuhanyzó a tiéd lehet, én pedig főzök nekünk kávét.

Morog valamit az orra alatt, miközben megfogja a kezem, és hagyja, hogy talpra húzzam. Ruhája összegyűrődött, és hajfürtjei a szemébe hullnak.

Azzal foglalatoskodom, hogy felkapjak egy doboz tojást a hűtőből. Összeütök valami reggelit, amíg Andy lezuhanyozik.

Andy eltűnik a fürdőszobámban, és az ezt követő tíz perc igazi próbatétel az agyamnak, amikor az összes állam nevét elmondom, majd az európai országok ábécésorrendben történő megnevezésével folytatom. Szlovákia után elakadok, ami gondot okoz. Nem azért, mert különösebben szeretem az S betűvel kezdődő országokat, és most bosszant, hogy néhányat nem tudok megjegyezni. Nem. Inkább arról van szó, hogy nincs semmi, ami elterelné a figyelmemet Andy zuhanyzásának hangjairól, és az ezzel járó, nedves, meztelen húsról szóló mentális képekről, amelyeket az agyam segítőkészen küldözget felém, nem törődve azzal, hogy a testemnek nagyon gyorsan sok ötlete támad.

A víz elzáródik, de a testem még mindig nem hajlandó együttműködni. Azon gondolkodom, hogy beosonjak-e a hálószobámba, és gyorsan kiverjem-e magamnak. Ezen a ponton már csak pár rántás kell, így valószínűleg nem is kapna rajta.

– Spanyolország. Svájc – motyogom kétségbeesetten. – Transzilvánia. Kibaszott Tatuin.

A farkamra pillantok, amely egyáltalán nem hajlandó elernyedni. Ideje elővenni a nagyágyúkat. Nagyszülők. Szexelnek. Ráncos bőr. Ősz haj.

Ennyi elég, így amikor Andy kijön a fürdőszobából, elég tisztességesen nézek ki, vagy legalábbis nem azzal a látványossággal köszöntöm, hogy a farkam olyan kemény, hogy úgy tűnik, mintha szögeket lehetne vele verni a falba.

– A tiéd. – Andy a hátam mögé áll, és a vállam fölött átkukucskál a tűzhelyen lévő rántottára, amit éppen készítek. Olyan erősen szorítom a spatulát, hogy az ujjaim elfehéredtek.

Olyan illata van, mint nekem. Nos, a tusfürdőm, de nekem is az az illatom, szóval Andy alapból olyan illatú, mint én, és ez hihetetlenül dögös. A citrusos aroma keveredik Andy bőrével, és egy teljesen új illatot hoz létre, ami engem emlékeztet rám, de ugyanakkor határozottan Andy illatára emlékeztet.

Soha többé nem leszek képes úgy zuhanyozni, hogy ne álljon fel fájdalmasan. Kezd nevetségessé válni. Ezen a ponton már azon is meglepődnék, ha a citrom látványa a közértben nem hagyna érzéketlenül.

– Ó, reggeli – mondja Andy, mintha fogalma sem lenne arról, mit tesz velem a közelsége, és hogy őszinte legyek, kurvára biztos vagyok benne, hogy tényleg fogalma sincs arról, milyen hatással van rám.

Egy másik srácba szerelmes, emlékeztetem magam.

Szedd össze magad, Anderson.

Beledobom a spatulát a serpenyőbe, és elmenekülök a konyhából. – Meg tudod keverni? – kiáltok át a vállam fölött, és gyakorlatilag berohanok a fürdőszobába.

– Persze, főnök. – Andy válasza még gyorsabb mozgásra készteti a lábam, így végigsprintelek a lakáson, és becsapom magam mögött a fürdőszoba ajtaját. Lehúzom a nadrágomat, és ledobom magamról a pólót. A víz túl forró, de leszarom, ahogy elhúzom a zuhanyfüggönyt.

A kezem megragadja a farkamat, és majdnem felkiáltok a megkönnyebbüléstől. Gyors és durva. Pár rántás a nedves tenyeremmel, és előrelököm a csípőm, és nyögve élvezek rá a zuhanyzó fehér, csempézett falára.

Öt egész percbe telik, amíg a falnak támasztom a karomat, és zihálok, miközben forró víz zúdul a hátamra, mire összeszedem magam.

Elzárom a vizet, és a tükörben bámulom magam, bár az annyira ködös a párától, hogy csak halvány körvonalaimat látom.

Ahogy ott állok, egy dolog nagyon világossá válik.

Andy Cartert akarom.

Morgok a felismerésre.

Megszívtam.

Tizenegyedik fejezet

Andy

 

Fordította: Aemitt

 

Az elvárások és a realitások valóságos újrajátszásában vagyok.

Körülöttem emberek vannak, akik úgy nyomják le a feleseket, mintha éppen szomjan halnának a sivatagban, és a vodka lenne az egyetlen folyadékforrás, amit találnak.

Nem erre gondoltam, amikor hazautaztam a hétvégére, hogy Falconnal lógjak. Inkább valami olyasmire gondoltam, hogy csak mi ketten leszünk ott, és talán videojátékozunk, mint régen, amikor még gimnazisták voltunk. Az igazat megvallva, így is indultunk, de aztán Falcon azt javasolta, hogy biliárdozzunk, és véletlenül egy olyan bárba mentünk, ahol jó páran a gimnáziumi osztályunkból éppen a Végre, Istenem Péntek Van pillanatukat élték meg. Legalábbis én így értelmezem.

A valóságban a bár kiválasztása nem volt annyira véletlen. Ahogyan néhányan pacsiztak, tesóölelésbe vonták Falcont, és olyan köszöntéseket kiabáltak, mint: – Asola, ember. Épp ideje volt. Kurvára végre! – elég nagy támpontot adott arra, hogy hogyan kerültünk ide.

Rosszul érzem magam emiatt, de nem kifejezetten élvezem a dolgot. Nem arról van szó, hogy Falcon barátai faszok lennének velem. Falcon nem engedné, hogy ez a szarság megtörténjen.

Csak ők azok, akik hatodikban kiröhögtek, amikor ráestem az ebédlőtálcámra, és a nap hátralévő részében a kajám nyomait kellett magamon viselnem. Ők azok, akik mindig engem választottak utoljára a tornaórán, akik csak akkor kezdtek el velem beszélgetni, amikor Falcon megjelent a képben. És a beszélgetés szót finoman használom, mivel nem hiszem, hogy bármelyikünk is annyira igyekszik közös nevezőre jutni. Egy rakás udvarias fél-idegen vagyunk. Nem úgy, mint Law-val, ahol igen, én nem nézek hokit, ő pedig nem éppen a fizika rajongója, de ha együtt lógunk, zökkenőmentesen találunk egy csomó mindent, amiről beszélgethetünk.

És most valahogy hiányzik Law. Nem. Határozottan nem hiányzik. Az nevetséges lenne. Csak azt kívánom, bárcsak itt lenne. Nem mintha epekednék utána. De Law és én nagyon jól érezzük magunkat, és ha itt lenne, nem érezném magam annyira kívülállónak. Igen, persze. Ez az a verzió, amihez ragaszkodom.

A gimisekkel van egyfajta kényszeredett légkör. Én beszélek. Ők is beszélnek. De ez kurva sok munka. Egy ilyen este után mindig rohadtul kimerült vagyok, pedig a bárban lógásnak pihentetőnek kellene lennie. Mármint az emberek azért csinálják ezt a faszságot, mert jó móka, az Isten szerelmére, de én most csak azt érzem, hogy kirekesztett vagyok. És kissé unatkozom is. Ember, nem tűnök jó barátnak.

Körbepillantok a zsúfolt helyen, és ha eddig szarul éreztem magam, ez az érzés most megsokszorozódik, amikor egy szőke vékony pasi közeledik Falcon felé a bárpultnál. Vonakodva csodálom a srácot, mert nem tűnik éppen magabiztosnak. Szégyenlősen mosolyog, és látszólag nem történik szuper nyilvánvaló flörtölés, de Falcon visszamosolyog, és egyértelmű, hogy a kis szöszi legalább jelezte érdeklődését Falcon felé, még ha ez nem is jön be neki. Egy perc sem telik el, és Falcon visszatér a bokszunkhoz, kezében a sörökkel, amiket ígért.

– Kipipálva? – kérdezi Davis, aki korábban együtt kosárlabdázott Falconnal, a bár zaját túlharsogva kiabál Falconnak. Még a kosarasok mércéjével mérve is óriás.

– Na, persze. – Falcon felhorkan, és elkezdi osztogatni az üvegeket. – Egyszerűen nem érdekel.

Falconnak sosem volt nagy, hivatalos coming out pillanata, de sosem titkolta, hogy meleg. Amennyire én tudom, senki sem verte ki a szart belőle emiatt.

Jerome oldalra nyújtja a nyakát, miközben megkeresi a szöszit, akit Falcon láthatóan lekoptatott. – Miért nem? Úgy tűnt, hogy bukik rád.

Falcon a szemét forgatja. – Igen, de én nem voltam rá kíváncsi.

– Azt tervezed, hogy folytatod ezt a románcot a jobb kezeddel? – kiabálja valaki, miközben Falcon az egész asztalnak bemutat. – Nem. Balkezes vagyok – mondja komolyan. Ami a vicceket illeti, ez a vicc elég rossz, de mindenki annyira részeg, hogy amúgy is ordítanak a nevetéstől.

– Még mindig téged bámul – mondja Jerome segítőkészen. – Csak mondom.

Mindannyian arrafelé fordulunk, hogy megnézzük, merre mutat Jerome a fejével.

– Micsoda feltűnésmentesség – mondom, bár én is bámulok. És igen, köszönöm a kérdést, a magas ló nagyon szép és kényelmes.

– Hagyd már abba – mondja Falcon. – Nem fogok lefeküdni vele.

– De még mindig nem mondtad el, miért – kiáltja valaki.

– Szent szar, csak nézz rá. És úgy értem, tényleg nézzétek meg – sóhajtja Falcon. – Nyilvánvalónak kéne lennie. – Lehúzza a sörét, miközben mindannyian a szegény szöszit bámuljuk, aki még mindig nem veszi észre, hogy tíz ember bámulja őt a bárpult túloldaláról.

– Ó – mondja Jerome egy perc múlva. – Igen, oké. – Visszafordul a saját italához.

– Igaz. – Davis bólint. Úgy tűnik, egymás után mindannyian rájönnek, mi a misztikus hiba.

Én? Én csak bámulok, mint egy görény.

A srác két másik emberrel van. Egy bokszban kuporognak, és az italukat szürcsölgetik. Kicsit kényelmetlenül érzik magukat. Mintha legszívesebben máshol lennének, vagy pontosabban, mintha attól félnének, hogy valaki jön és megkéri őket, hogy távozzanak. Fogalmam sincs, miért. Ez egy bár, hacsak nem vagy seggrészeg, vagy nem villantasz meztelen testet valakinek, szabadon maradhatsz.

Hacsak... Nagyon fiatalnak tűnik. Talán kiskorú? Talán tényleg az? Rájöttem? Falconra nézek, de megdöbbentő módon, mivel nem gondolatolvasó, nem hallotta meg a néma kérdéseimet.

– Látjátok? – mondja Falcon, és mindenki bólint. Követem a példát, mert szinte biztos vagyok benne, hogy jól értelmeztem, és ha mindenki más megértette, nem akarok én lenni a hülyegyerek, aki nem érti. Ember, pedig azt hittem, ennél jobb vagyok, és nem hagyom, hogy a csordaszellem befolyásoljon.

– Aha. – Davis pukkanó p-hangot ad ki, miközben bölcsen bólogat. – Szűzriadó.

Épp a söröm közepén vagyok, és a következő pillanatban már köhögök, ahogy megpróbálom felköhögni a légcsövemből a sört.

Falcon megveregeti a hátamat. – Minden rendben, Andy?

– Abszolúte – zihálom. – Rossz lyuk.

– Pontosan ezt mondta – mormolja valaki, és mindenki felhördül a nevetéstől.

– Szűzriadó? – kérdezem végül, amikor visszanyerem a légzés képességét.

Falcon pokolian kínosan érzi magát, ahogy rám néz. Szinte mintha azt kívánná, bárcsak ne mondott volna semmit, és lefeküdt volna a sráccal, csak hogy ne kelljen ezt a beszélgetést folytatnia. – Nem tűnt olyan... tapasztaltnak – magyarázza vonakodva Falcon.

– Ez esetben nem hibáztatlak, amiért nem érdekel – mondja Travis. Ő az egyike azoknak az embereknek, akik mindig is rendesek voltak velem. Vagy legalábbis nem keresett meg aktívan, hogy piszkáljon, így nem habozom annyira, mint másoknál, hogy megkérdezzem: – Miért zárnál ki bárkit is a potenciális randizható emberek köréből csak azért, mert nincs – idézem – tapasztalata?

Travis felvonja a szemöldökét a valljuk be, meglehetősen ellenséges hangnemre. – Engem tudományos szempontból érdekel. Az emberi viselkedés lenyűgöző – mondom a lehető legnagyobb méltósággal, és nagyon remélem, hogy a saját tapasztalatlanságom nem cseng át hangosan és tisztán. Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak rólam, de szeretném megőrizni a méltóságomat, ha Falconról van szó.

Travis megdörzsöli az állát, miközben a kérdésemet fontolgatja. – Azt hiszem, ez személyes preferencia – mondja végül. – Valahogy így. Emlékszel, negyedikben Mrs. Pearson egy féléven át mindannyiunkat arra kényszerített, hogy furulyázzunk? És mindannyian bénák voltunk? De néhány hónapig gyakoroltunk, és aztán amikor a szülőknek tartottuk a koncertet, mindannyian egész jól tudtuk játszani a Twinkle, Twinkle Little Star-t.

Félrebillentem a fejem erre a kis beszédre. – Te most a szexet a furulyázáshoz hasonlítottad?

Travis megvonja a vállát. – A jó szexhez gyakorlás kell, ez minden, amit mondok.

– Pontosan – mondja Davis. – Mint például, hogy a pornóban dögös dolog, de aztán a nő – Falconra néz – nos, a te esetedben a férfi, eléd térdel, és ott van ez az egész tapogatózás, bizonytalanság és határozatlanság, hogy mi hova és hogyan, és a végén már nem olyan jó.

Falcon még mindig úgy néz ki, mint aki inkább témát váltana, de bólint. – Inkább csinálnám, és nem tanítanám – ért egyet.

Sokan mormogják, hogy egyetértünk. Úgy érzem, mintha minden tudásomat a szexről a pornóból szereztem volna, mert őszintén szólva nem gondoltam arra, hogy a szüzesség egy akadály. Ez csak egy dolog. Ez van. Ez inkább egy társadalmi struktúra, mint bármi más, hogy őszinte legyek. Soha nem tartottam annyira fontosnak.

Nem vagyok teljesen tapasztalatlan. Csókolóztam már pár emberrel. Molly Burkkel kilencedikben, mert volt egy hipotézisem a szexualitásommal kapcsolatban, és ezt meg kellett erősítenem. Sikerrel jártam, hozzáteszem, mert bár Molly olyan édes és kedves volt, amilyen csak lehet, a csókolózás egyáltalán nem váltott ki belőlem semmit.

Nem úgy, mint Gavinnel, a gimnázium második évében. Akkor mindenféle dolgot éreztem, aminek a legmegváltoztatóbb része az volt, hogy erekciót produkáltam, amíg együtt voltunk.

Aztán ott volt Steve az érettségi bulimon. Ő az egyik osztálytársam idősebb testvére volt, én pedig kissé részeg voltam, ami az egész élményt egy kis köddel veszi körül a fejemben, de volt benne kézimunka, és mindketten megkaptuk, amit akartunk.

Volt még néhány srác a főiskola alatt, mindegyikük jelentéktelen volt, így a tudományos következtetésem az, hogy körülbelül harminc százalékban szűz vagyok. Valószínűleg. Csináltam már pár dolgot, de soha nem csináltam végig, amiatt az egész szerelmes vagyok a legjobb barátomba dolog miatt. Lehet, hogy hülyén hangzik, de a szex túl intim érzés ahhoz, hogy egy vadidegennel csináljam, legalábbis az első alkalommal.

Voltak pillanatok, amikor úgy gondoltam, hogy csak túl kéne esnem rajta, és megtenni, de azt hiszem, nem így vagyok beállítva, ezért most éppen átkozom a Múltbéli Andyt. Ő az oka annak, hogy egyáltalán ebben a helyzetben vagyok, és még egy újabb akadály áll az utamban. Ha csak Steve-vel kellett volna csinálnom, akkor most aranyat érnék. Még csak análisnak sem kellett volna lennie. Egyetlen egy nyamvadt szopás, és máris határozottan jobb helyzetben lennék a küzdelemben, hogy Falcon rájöjjön, én vagyok az igazi számára.

Nagyszerű. Talán meg kéne néznem, hogy az a kis szöszi, akit Falcon visszautasított, elég elszánt-e ahhoz, hogy kitapogassa velem a szexet, hogy értékes betekintést nyerjek?

Micsoda remek este lett ez a mai.