20-21. Fejezet

 

Huszadik fejezet

Law

 

Fordította: Aemitt

 

A pokol hetedik bugyrában vagyok.

Nem a szó szoros értelmében, bár van tűz, igaz kicsi. Körülöttem emberek kiabálnak és ordítoznak. Megint csak nem azért, mert élve égnek a bűneikért, inkább úgy tűnik, hogy sokan közülük részegek és csak boldogok. De ha követjük azt a logikát, hogy a pokol a szenvedés és a kínzás helye, akkor én biztosan ott vagyok.

A tábortűznél vagyok, és kénytelen vagyok nézni Andyt Falconnal. Itt én vagyok a harmadik kerék, és nem úgy, mint mondjuk egy triciklin. Nem. Én vagyok a harmadik kerék egy versenybiciklin. Szükségtelen és haszontalan.

Andy nevet valamin, amit Falcon mond, én pedig Asola szemébe nézek, bár ő ezt nem veszi észre, és valószínűleg nem is érdekli. És miért is érdekelné? Hiszen megkapja Andyt teljesen magának.

Körülöttem emberek beszélgetnek... valamiről. Nem igazán követem a beszélgetést, mivel túlságosan lefoglal, hogy Andyt bámuljam. És próbálom figyelmen kívül hagyni a belső vicceket és a történeteket a kempingezésekről, az ottalvós bulikról és minden más fantasztikus tevékenységről, amit Andy Asolával csinált az évek során.

Ez az este csak azt bizonyította, hogy milyen nagy butaság volt abban reménykedni, hogy Andy le tudja rázni az Asola iránti érzéseit, és engem választ helyette. Anélkül, hogy Asola valahol a láthatáron lett volna, könnyű volt elfelejteni, hogy egyáltalán létezik, de most, hogy nézhetem, ahogy itt ülnek, összeérintett vállakkal, nevetve, viccelődve, történeteket mesélve, egyre nyilvánvalóbbá válik, mennyire arrogáns voltam, amikor azt hittem, hogy valahogy megkérdőjelezhettem a köztük lévő kapcsolatot.

Végigsimítok a homlokomon az ujjbegyeimmel. Asola mond valamit arról, hogy gyorsabban tud futni, mint a darazsak, amit lehetetlen megérteni a történet hátterének ismerete nélkül, Andy pedig hátraveti a fejét, és felnevet.

Olyan gyorsan felállok, hogy majdnem elveszítem az egyensúlyomat. Andy felnéz és elmosolyodik. – Hűha – mondja, és a tenyerét a combomra helyezi, hogy megtartsa az egyensúlyom, én pedig majdnem újra elesek, miközben sietve hátrálok az érintése elől. Andy kérdőn néz rám, én pedig egy feszült mosollyal válaszolok neki.

– A mosdó – mondom magyarázatként, és gyorsan elhúzok onnan.

Kell egy másodperc, hogy összeszedjem magam. Különben valószínűleg valami idiótaságot csinálok, például könyörgök Andynek, hogy válasszon engem. Elsétálok a tábortűztől, és addig bolyongok, amíg végül a folyó mellett kötök ki. Leülök a földre, és megpróbálom helyre tenni a dolgokat.

Megígértem Andynek, hogy segítek neki Falconnal, és ezt meg is teszem. Andy a legjobb barátom lett, ezért félre kell tolnom az érzéseimet, és meg kell tennem, amit megígértem – segíteni Andynek Falconnal, még akkor is, ha ettől úgy érzem magam, mintha a belsőm egy aprítógépen ment volna keresztül.

Hanyatt dőlök, és az eget bámulom. Rengeteg csillag van az égbolton, és egy időre egy kicsit megnyugszom.

Ez jó tizenöt percig tart, aztán Andy kisétál az erdőből, és mellém telepszik.

– Már kezdtem azt hinni, hogy eltévedtél – mondja.

Megpróbálok mosolyogni, de végül grimasznak érzem az ajkaimon. Halványan a csillagok felé mutatok. – Szükségem volt egy kis egyedüllétre. Azt hiszem, már nem vagyok hozzászokva a hangos bulikhoz.

– Te? A nagydarab, keménykötésű hokiisten?

– Hú, végre valaki jól érti a címemet.

Andy megböki a vállamat és nevet, én pedig máris könnyebbnek érzem magam. Amikor Asola nincs a közelben, minden tökéletes.

– Nem szórakoztat a buli – jegyzi meg Andy. Érzem a tekintetét rajtam, de én csak a csillagokat bámulom. Elég nehéz, hogy el kell engednem őt, nem kell látnom őt közben.

– Csak rossz éjszakám van.

– Miért nem mondtál semmit? Hazamehetnénk és lazíthatnánk. – Andyre pillantok, aki aggódva néz rám, és valahogy úgy, mintha hajlandó lenne ellopni egy autót, ha most azonnal el kellene tűnnöm innen. Miért kell neki ilyen tökéletesnek lennie?

Összeszorítom a fogaimat, és elfojtom az érzéseimet. Andy boldogsága a legfontosabb.

– Jól vagyok – mondom. – Különben is, még nem mehetsz el. Gondolkodtam rajtad és Asolán, és szerintem el kellene mondanod neki, hogy mit érzel. Csak tépd le a ragtapaszt, érted?

Andy szemrebbenés nélkül bámul rám. Egy apró ránc jelenik meg a szemöldöke között, de én csak megyek tovább, mert ha megállok, talán elveszítem azt a kevéske határozottságot, amit összegyűjtöttem. – Tudom, hogy ijesztő érzés, de semmi baj. Ki fogsz tenni magadért, szóval normális, hogy ideges vagy.

Jézusom, úgy beszélek, mint egy orvos, aki megpróbál rábeszélni egy gyereket, hogy beadassa az oltást. Megpróbálom újra. – Andy, te nagyszerű vagy. Asola igazi idióta lenne, ha nem akarna téged. Úgy értem, igazából idióta – Andy meglök –,de fogadni mernék, hogy ez az egyetlen alkalom, hogy használja azt a néhány agysejtjét, amije van, és tudod, meglátja, ami egész idő alatt az orra előtt volt.

Andy még mindig bizonytalannak tűnik, ezért még egy fokozattal feljebb kapcsolok.

– Ti ketten tökéletesek vagytok együtt.

Valaki lőjön le!

– Gyakorlatilag gyerekkori szerelmek.

Mindjárt hányok.

– Ennek nagyon fog örülni.

És meg akarok majd halni.

– Itt az idő, Andy – mondom határozottan, és végre bólint.

Huh.

Azt hiszem, most már tudom, milyen érzés a szívfájdalom és az összetört szív.

Huszonegyedik fejezet

Andy

 

Fordította: Aemitt

 

A sötétségben a tábortűz felé haladok, amely valahol a fák mögött pislákol. Úgy érzem, mintha szabadesésben lennék, vagy legalábbis azt hiszem, a bennem lévő üreges érzés hasonlít ahhoz az érzéshez, amikor leugrom egy szikláról, és gyorsan száguldok a föld felé.

A szociális interakciók mindig is nehézséget jelentettek számomra, de most még inkább, mint valaha, úgy érzem, megakadtam.

Lefeküdtem Law-val. Még a gondolat is irreálisnak tűnik, és ha nem lenne az a halvány szívásnyom a kulcscsontom alatt, ami emlékeztet a történtekre, valószínűleg azt hinném, hogy csak kitaláltam az egészet.

Maga a szex tökéletes volt. Minden egyes pillanata. És kibaszottul izgató, és nagyon szeretném újra és újra és újra és újra csinálni. De abból ítélve, ahogy Law folyamatosan elhúzódott tőlem, mióta másnap reggel felkeltünk az ágyból, nem hiszem, hogy Law önként jelentkezik majd erre a szerepre.

Távolságtartó és komoly, és folyton rám néz, amikor azt hiszi, hogy nem veszem észre. Úgy érzem, mintha elhúzódna tőlem, és nem tudom, mit tegyek ellene.

A dolgok csak még bonyolultabbá váltak azzal, hogy Falcon is bekerült a képbe. Az a helyzet, hogy most éppen ott kéne ülnöm Falcon mellett annál az átkozott tábortűznél, és próbálnék rájönni, hogyan tudnék kettesben maradni vele, hogy megmondjam a pasinak, hogy szeretem, és hogy össze kéne költöznünk igazából, és rengeteget szexelni, és örökké boldognak lenni.

Ez egy jó tervnek hangzik.

Elméletben.

A valóságban csak húzom a lábam, és próbálok kitalálni egy okot, hogy megforduljak, és visszamenjek Law-hoz. Már nem tudom megérteni, mit érzek. Úgy érzem, mintha egy válaszútnál állnék, de nem vagyok benne biztos, hogy hogyan jutottam ide, és hogy ez egyáltalán tényleg egy válaszút-e.

Az a helyzet, hogy az elmúlt hetekben lassan elkezdtem másképp látni Law-t. Ami azzal kezdődött, hogy Law idegesítőnek és egy zaklatónak tűnt, aztán ez egy valódi barátsággá változott, és most... A francba! Nem tudom, hogy most mi folyik köztünk, de azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy a dolgok, amiket Law-val csináltam, és amiket érzek iránta, határozottan átugrották a barátság zónáját, és a zűrzavar területén landoltak, ami pontosan az, amit megígértem Law-nak, hogy nem fog megtörténni.

Ami még rosszabbá teszi ezt az egész helyzetet, az az a tény, hogy szinte száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Law tud a kialakulóban lévő érzéseimről. Már akkor elkezdett Falcon felé lökdösni, amikor a srác felbukkant, most pedig már lelkesítő beszédet tartott nekem arról, hogy menjek és mondjam meg Falconnak, hogy szeretem. Law szinte már szalagot kötött a meztelen testem köré, és Falcon küszöbére állított, de ahelyett, hogy megragadnám a lehetőséget, inkább küzdök, hogy kiszabaduljak.

Felnyögök, és a homlokomat a mellettem álló nagy juharfa törzsének ütögetem. Ezzel csupán csak annyit érek el, hogy egy karcolást hagyok a bal szemöldököm fölött. Soha nem lett volna szabad elkezdenem az ármánykodást. Továbbra is az izzadt, esetlen, stréber mellékszereplőnek kellett volna maradnom. De nem. El kellett rontanom azzal, hogy azt hittem, hős lehetek. Csak ápolhattam volna a Falconba való szerelmemet anélkül, hogy valaha is elmondtam volna neki.

– Mekkora egy kibaszott idióta – mondom hangosan.

– Andy? – Majdnem kiugrottam a bőrömből Falcon hangjára a jobbomon.

– Ááá! – Nem vagyok büszke a sikításra, ami elhagyja a számat.

– Mit csinálsz te itt? – kérdezi Falcon. Már ismerős, aggódó tekintet jelenik meg az arcán. – Mi a baj? Kinek a seggét kell szétrúgnom? – Körülnéz, készen arra, hogy felálljon és szembenézzen az ellenséggel. Gyakran lesz ilyen, amikor a közelemben van. Engem sosem zavart. Mindig is gondoskodónak éreztem, de most nem tudom abbahagyni Falcon és Law összehasonlítását.

Úgy tűnik, Falcon mindig mindent helyettem akar megoldani, míg Law támogat engem, miközben én harcolok. Néha még lök is a konfrontáció felé. Olyan éles a kontraszt a kettő között, és ez nem Falcon számára előnyös. Megértem, hogy miért ilyen, figyelembe véve a múltunkat, de ez így nem mehet tovább. A felismerés, ami most úgy érzem, mintha már régóta váratott magára, olyan, mint egy puzzle-darab, ami a helyére illeszkedik.

Kíváncsi vagyok, hogy ha nem lenne Law, vajon ennyire élesen tudatában lennék-e a köztem és Falcon közötti dinamikus kapcsolat egészségtelenségének.

– Andy? – Falcon hangja türelmetlen. – Valaki gondot okozott neked?

– Nincs itt senki. – Ez keményebben hangzik, mint ahogyan azt szándékomban állt kimondani.

Falcon felvonja a szemöldökét. – Nyugi, tigris. Csak segíteni akartam.

– Tudok magamra vigyázni.

Homlokát ráncolja. – Oké.

Mély levegőt veszek, és kifújom a fogaimon keresztül. – Sajnálom – motyogom.

– Semmi baj – legyint egyet. – Mit keresel itt?

– Egy kis nyugalmat és csendet akartam.

– Oké. Visszajössz a partira?

– Persze – bólintok. – Csak szükségem volt egy kis szusszanásra.

Falcon nekitámasztja a vállát a fának, és elhelyezkedik.

– Nem kell miattam maradnod – mondom.

– Semmi baj. Mostanában egyáltalán nem lógtunk együtt. Hiányzol.

A szívem hangosan kalapál. Jó hallani. Azt hiszem, jó, hogy hiányzom neki. A családomon kívül nem sok ember van, aki így érez irántam, és annak ellenére, hogy az elmém teljesen összezavarodott, Falcon még mindig az egyik legjobb barátom. Már évek óta.

– Te is hiányoztál – mondom.

– Furcsa volt ez a nyár – mondja. – Igazából egyáltalán nem beszéltünk, és nem mintha ez lenne az első nyár, amikor különböző helyen vagyunk, de ez a mostani mégis más érzés.

Bólintok. Igaza van. Régebben állandóan sms-eztünk és telefonáltunk, de idén ez nem történt meg. El voltam foglalva Law-val, a korrepetálással és a munkával, és csak egyszer voltam itthon, pedig tavaly állandóan hazautaztam, sőt, amikor csak tudtam, találtam kifogásokat, hogy néhány hétvégét hosszabbra nyújtsak, amikor csak tudtam.

Talán ez a probléma? Mi van, ha nem kérdőjelezem meg az érzéseimet Falconnal kapcsolatban? Mi van, ha ez csak az általános furcsaság, hogy ilyen hosszú ideig külön voltunk? Ez hihetőnek tűnik, nem? Ian egyszer járt egy lánnyal, aki Torontóban élt, és mivel egyikük sem akart elköltözni, távkapcsolatban éltek. Ian azt mondta, hogy az első nap, amikor külön töltött idő után találkoztak, mindig nagyon furcsa volt.

Ez egy hihető elméletnek hangzik, hogy őszinte legyek. Falcon és én is távkapcsolatban élünk, és most vagyunk a furcsa fázisban.

Szóval megvan az elméletem, és most már csak meg kell erősítenem a hipotézist. Csendben ülünk, és ez legalább nem furcsa. Elmélázom a helyzeten. Mi van, ha nem teszek semmit? Csak folytatnánk, ahogy mindig is tettük. Falcon és én továbbra is barátok lennénk, Law és én pedig... nos, nem vagyok benne biztos, hogy mi lenne Law és köztem. Szintén barátok? Valahogy nem hiszem, hogy mindhárman együtt lógnánk.

De minél többet gondolkodom ezen, annál inkább rájövök, hogy a régi kerékvágásba való visszatérés nem lehetséges. Lehet, hogy kudarcot vallottam abban a törekvésemben, hogy főhőssé váljak, de megváltoztam. A nyár folyamán nagyon sokszor kiléptem a komfortzónámból, és mindent összevetve, még mindig élek. Persze, voltak kínos pillanatok, szorongás és hülyeségek, miközben próbáltam szembenézni a félelmeimmel, de nem hagytam, hogy lehúzzanak. Ehelyett továbbléptem, és ez a nyár volt az egyik legjobb az életemben, mert életemben először nem érzem magam szánalmas lúzernek, amikor magamra nézek. Magabiztosnak érzem magam, ami nem úgy hangzik, mintha dicsekedni kellene vele, de számomra ez nagy előrelépés. Szóval bassza meg, amit mások gondolnak, én büszke leszek magamra.

A saját gondolataimtól felbuzdulva Falcon felé fordulok, aki még mindig a fának támaszkodik, kezei a zsebében, arcán álmodozó mosollyal, ahogy felnéz a tiszta éjszakai égboltra. Talán még egy lépés ki a komfortzónából, és még jobb eredményt hoz?

– Valamit el kell mondanom neked.

– Mondd. – Kiegyenesedik, és szinte azonnal elkezd ficánkolni, egyik lábáról a másikra ugrálva. – Vagy várj egy pillanatot. Mindjárt szétrobban a hólyagom. – Néhány fával arrébb lép, és hallom a cipzár lehúzásának határozott hangját. Aztán hallom, ahogy a vizelet a levelekhez csapódik.

Oké, ez nem éppen romantikus, és nem úgy megy, ahogy terveztem, de mindegy, most már elszánt vagyok. Megcsinálom. Law hisz bennem, és nem fogom cserbenhagyni.

Falcon visszalép hozzám, és várakozóan néz rám.

Szóval... egyszerűen csak belevágok. Szívem a torkomban, körmeimet a tenyerem puha részébe nyomom.

– Szeretlek.

Falcon kíváncsian oldalra billenti a fejét, és elmosolyodik. –Ez kedves. Én is szeretlek.

Ismétlem, nem egészen így képzeltem ezt el. Azt hittem, nagyobb lesz a zűrzavar, és magyarázkodnom kell, de Falcon rám mosolyog, és nem tűnik annyira megdöbbentőnek a beismerésem miatt.

Zavarba ejtően sok időbe telik, mire rájövök, hogy Falcon nem értette, mire gondoltam.

Egy pillanatra kísértésbe esem, hogy ennyiben hagyjam a dolgot, de aztán meghallom Law hangját a fejemben, aki tovább sürget. Meg tudod csinálni, Andy.

Azt hiszem, itt az ideje a második felvételnek. – Nem, úgy értem, én... – szerelmes vagyok beléd. A szavak nem hagyják el a számat. Nem érzem helyesnek. Mintha bűvészkednék a szavakkal, és nem akarnak tökéletesen összeállni. Egy másodpercig tapogatózom, mielőtt kibökném: – Érzek irántad valamit.

Falcon a homlokát ráncolja. – Hogy érted ezt?

– Vannak érzéseim – ismétlem. – Érzelmek, amelyek már nem teljesen barátiak. Azt hiszem, azt akarom mondani, hogy nem baráti érzéseim vannak irántad? – Ennyit a megdöbbentő magabiztosságomról.

– Már nem vagyok benne biztos, hogy te vagy dühös rám, vagy fordítva – mondja lassan Falcon.

Újra lejátszom magamban, amit mondtam. Igen, értem, hogy ez mennyire zavaró lehetett.

– Beléd vagyok zúgva. – Az ajkamba harapok, miközben Falconra szegezem a tekintetem. Olyan érzés, mintha testen kívüli élményben lenne részem. Ez a pillanat nem valóságos. Valaki más mondja ezeket a dolgokat Falconnak a számon keresztül, mert ez nem lehetek én.

Falcon nem igazán tűnik elragadtatottnak a kinyilatkoztatásomtól. Ugyanakkor nem tűnik teljesen feldúltnak sem, szóval azt hiszem, ez már egy győzelem?

– Andy... – Semmi mást nem mond.

Nem tudom, mit kezdjek ezzel.

– Igen – mondom, és aztán mindketten csak bámuljuk egymást. Nem kínos, és nem vagyok zavarban vagy ilyesmi. Ami az érzéseket illeti, úgy tűnik, nem tudok semmit felajánlani. Kicsit hidegen hagy a nagy leleplezésem kimenetele, ami rendkívül alulmúlja, tekintve, hogy évek óta táplálom ezt a fellángolást. Az egész nagyon lehangoló, hogy őszinte legyek.

– Rendben – mondja Falcon. Most már teljesen tárgyilagos. – Csókolj meg.

Hátralépek egy lépést. – M-m-micsoda?

– Csókolj meg – ismétli Falcon, és közelebb lép. – Belém vagy zúgva, úgyhogy próbáljuk ki.

Kinyújtom magam elé a tenyeremet. – Hé, haver!

Abbahagyja a közeledést, és elkomorul. – Mi van?

– Semmi. Csak... adj egy percet.

Megáll és vár. Mély levegőt veszek, és közelebb lépek. Meg tudom csinálni. A csókolózás könnyű. Rengeteg gyakorlásom volt az elmúlt hetekben.

Nem telik bele idő, hogy a tornacipőm orra Falconéhoz ütközzön. Felnézek rá, és egy pillanatra megdöbbenek, hogy nem találkozom azzal az élénkzöld tekintettel, amit a nyár folyamán megszoktam.

Falcon. Ő Falcon, akit meg fogsz csókolni, és ez az, amit már évek óta akarsz, Andy, oktatom ki magam.

Veszek egy mély lélegzetet, mintha csak magamat akarnám megnyugtatni, aztán belevágok. Falcon szájához szorítom a számat. Egy másodpercig nem történik semmi. Aztán Falcon oldalra dönti a fejét, és megcsókol. Objektíven szólva, ez egy kellemes csók. Nincs nyelv. Az ajkai puhák és melegek. Nem nyálazza össze az arcom.

Falcon tisztességesen csókol.

És valami komoly baj van velem, mert álmaim pasijával csókolózom, és mégis van időm kritizálni a technikáját.

– Ez abszolút nem hoz lázba, ugye? – kérdezi Falcon az ajkaimra tapadva.

Megrázom a fejem, és egymáshoz nyomjuk az ajkainkat, miközben a fejem ide-oda mozog.

Falcon elhúzódik, és a kézfejével végigtörli az ajkát. – Szóval... neked is egetrengető volt? – kérdezi álmélkodva.

Meglökdösöm, és nevetve hátratántorodik, amíg a hátával a nagy juharnak nem ütközik.

– Ez… – Mondom, nem tudom, hogyan fejezzem be udvariasan.

– Undorító? – mondja ki Falcon.

– Hűha – mondom, és úgy teszek, mintha megsértődnék. – Akkor gondolom, a tűzijáték csak az én részemről volt.

Falcon nevet. – Ugyan már. Gyakorlatilag hallottam a gondolataidat, miközben egymáshoz tapasztottuk az ajkainkat. – Forgatja a szemét. – Tűzijáték, a francokat.

Leülök, mint egy leeresztett lufi ember. – Nem erre számítottam – motyogom. – Folyton arra gondoltam, hogy ez furcsa.

Falcon mellém zuhan. – Pontosan. Soha többé ne kelljen ezt tennem.

– Szerintem emiatt nem kell aggódnod. – Erőltetett mosolyt küldök felé. – Sajnálom.

Falcon megvonja az egyik vállát. – Nem nagy ügy. Legalább most már tudom, milyen érzés lenne megcsókolni a saját testvéremet, szóval azt hiszem, köszönöm a tapasztalatot? Úgy értem, egyetlen gyerekként honnan tudtam volna másképp?

– Bárcsak mindazok, akik azt hiszik, hogy olyan menő vagy, tudnák, hogy valójában milyen furcsa vagy.

Falcon a tábortűz felé mutat. – Mindenképp menj, és tudasd a tömeggel.

Horkantok. – Mintha bármelyikük is hinne nekem.

– Ezt bóknak is veheted, tudod? Te vagy az egyetlen, aki láthat engem, amikor kiengedem a csodabogár zászlómat.

– Megtisztelő.

– Mint ahogy kell is.

Mindketten nevetünk, de aztán Falcon elkomolyodik. – Szóval... nem akarod elmondani, hogy mi hozta elő ezt az egész nem baráti fellángolást?

Megdörzsölöm a tenyeremmel az arcom. – Nem igazán.

Ismét csend ereszkedik közénk, mielőtt Falcon ledob egy bombát. – Valahogy azt hittem, hogy lefekszel Andersonnal. – Grimaszt vág, ahogy Law nevét kimondja, én meg csak bámulok rá, mert: Mi a fene? Úgy értem, igaz, de akkor is, mi a fene?

– Ti ketten szörnyen meghittnek tűntetek korábban a szüleid verandáján – folytatja Falcon, nem zavarva sikertelen próbálkozásaimtól.

– Micsoda?

– Haver, te az ölében ültél.

– Láttad? – morgom.

– Nem mintha az a magnóliabokor egy betonfal lenne. – Forgatja a szemét.

– Hát, a francba. – Nevetek. Mi mást tehetnénk?

– Igen – mondja elgondolkodva. – Ezért is lepődtem meg kissé azon az egész érzés-dolgon, amit az előbb rám zúdítottál. Még soha nem néztél rám úgy, ahogy rá nézel.

Nagyot nyelek. – Hogyan néztem rá?

– Mintha ő lenne a legjobb dolog, ami valaha történt veled – mondja egyszerűen. Falcon egy darabig engem tanulmányoz. – Ő is ugyanúgy néz rád, tudod?

Felnyögök, és végighúzom a kezem a hajamon. – Nem tudom, mi lesz most – ismerem be.

– Nos – mondja Falcon, hűvösen, mint egy uborka. – Azt javasolnám, hogy mondd el újra azt a beszédet, de más közönségnek.

Aztán rám néz, és összeszorítja az ajkait. – Hagyjuk ezt. Mindent másképp kell mondanod. Mi a fasz volt ez a nem baráti érzelmekkel kapcsolatos baromság?

– Ideges lettem – morgom. – Akkor próbálsz romantikus szarságokat mondani, amikor mindjárt bepisilsz az idegességtől.

– Oké, írd fel a teendők listájára, hogy menj el a mosdóba, mielőtt Law-val beszélsz – mondja Falcon.

A tarkójára csapok. – Fogd be!

Falcon felpattan, és kinyújtja a kezét. – Jól van. Gyere.

Hagyom, hogy talpra húzzon. – Hová megyünk?

– Kitalálunk egy tervet – elindul. – Isten tudja, hogy nélkülem a pisilő sorral fogsz kezdeni.

– Hallottam – kiáltok utána.

– Ezt volt a cél – vág vissza a válla fölött.

Megrázom a fejem, és kuncogva követem Falcont a fák között. Falcon ismét átvette a kezdeményezést, de ezúttal gyorsan utolérem, és egymás mellett folytatjuk a sétánkat.

Azt hiszem, ez egy új fejezet kezdete.